Kritika

Revizor

"Rost 2017-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán nagyszerű Tosca volt. Megrendítően mutatta meg a női lét nagy örömeit, szörnyű fájdalmait, iszonyú kétségeit. Szopránja egyszer kislányosan könnyed és naiv volt, máskor nagy szenvedéllyel zendült meg, megint máskor ízléssel volt naturalisztikus. Ezerféle árnyalatban szólalt meg, de mindvégig egy igazi nőt hallottunk."

Playliszt

"Rost Andrea az érzelmek és hangszínek elképesztően széles spektrumát állította a szerep szolgálatába: élővé varázsolta a színpadot, és mély érzelmi erővel telített megszólalásaival folytonos befelé figyelésre és a zene legmélyebb befogadására ösztönzött. Rost Andrea rendkívül érett és érzékeny éneklésének, valamint a zenekar értő és érző játékának köszönhetően különleges Kékszakállú-interpretáció született a Zeneakadémia Nagytermében."

Fidelio

"Rost franciás líraisággal, gyönyörű színeket előidézve formálta szerepét, bájos naivája színészi és énekesi szempontból is igazán szerethetőre sikerült."

Magyar Narancs

"Bretz mellett az est másik győztese a Margit szólamában most debütáló Rost Andrea volt. Takarító-leszedő Margitját példás alázattal játszotta, s szopránja máig oly érintetlenül őrzi lányosságát meg a női sérülékenységről való mindentudását, hogy azzal Rost pillanatnyi megingás nélkül uralhatta szólamát."

Tiszatáj Online

"Akár ap­rólékosan dí­szített ja­pán miniatúra, olyan színes Rost Pillangója."

Revizor

"Az énekesnő nem mímelt 15 éves leányt, mellőzte a szerep hagyományosan cukros játékait, s voltaképpen a legelső pillanattól nyilvánvalóvá tette, hogy a kis japán gésa élettapasztalatban, bölcsességben és megélt korban messze az amerikai sorhajóhadnagy előtt jár. Innen indítva szerepét, Rost majdnem hiba nélkül járhatta be tragikus útját, amely így nem a szokott hiszékeny, kislányos naivitás, hanem a szerelem általi félreismerés és az illúzióhoz való, sokat szenvedett ragaszkodás ívét tárta elénk, a legnagyszerűbben a bámulatos ökonómiával felépített Nagyáriában."

Figaro

"Rost Andrea Pillangókisasszonya torokszorítóan hiteles. Nem akarja velünk elhitetni, hogy tizenöt éves, de szerelmes lelkesedésében nem egyszer a kamaszlány hangján szólal meg. Az Un bel dí vedremoáriát a remény utáni éhes vággyal, mélyről felhozott valódi lelki tapasztalattal énekli. A szemünk előtt válik szerelmes kamaszból csalódott, kifosztott, halálraítélt nővé."

Heti Válasz

"Rost Andrea elbűvölően énekelt, ismét bebizonyítva, hogy Strauss világa nagyon az övé"

Interjú

Klubdélelőtt

2022-02-19

"Egy pici lány belép a tükörbe, ahol aztán csodák történnek"

Fix TV Hungary

2021-10-05

"azt hiszik, én egy tragikus valaki vagyok, hogy otthon minden este megölöm magam"

5. rész - Rost Andrea

IKON

2018-11-20

IKON

Red Carpet

2016-06-20

"Talán nyomasztó voltam a gyermekeimnek..."

Life.hu

2015-09-09

"Régóta vágytam rá, hogy kibonthassam a szárnyaimat!"

Echo TV

2015-04-12

ArcKép 2.

ECHO TV.

2015-04-12

ArcKÉP 1.